ASZTROLÓGIA

Az éjszakai égboltnak az évezredekkel ezelőtt élt emberek jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint a maiak. A csillagok özönét a földi világ tükröződésének tekintették, és jól ismert tárgyakat, mondai hősöket, mindenekelőtt állatokat helyeztek el az égen: a ragyogó csillagok egy-egy csoportjában bikát és bakot, halakat és kost, megannyi más képet láttak. Emellett mindenekelőtt az égbolton lejátszódó folyamatok érdekelték őket: megfigyelték, hogyan változik szabályos időközönként a Hold; feltűnt nekik, hogy néhány erős fényű égitest (bolygó vagy planéta) másképpen mozog, mint a többi csillag. Eltöprengtek azon, mi is lehet ez a különös színjáték. Vajon a Nap, a Hold és a bolygók istenek volnának, akik elérhetetlen magasságokba költöztek, a világmindenség fölé?

Vagy ily módon fejezik ki kívánságaikat és intelmeiket az istenek az emberek előtt? Az egyiptomiak igen régen összefüggést találtak az égi jelenségek, és a földi események között: ha nyáron a Szíriusz fényes csillaga a hajnali égbolton a Nappal együtt jelent meg, akkor a Nílus hamarosan kilépett a medréből.

Valahogy így keletkezett a csillagjóslás, az asztrológia tudománya, melynek birtokában úgymond a csillagok állásából jelezhető a jövő. Ázsiában Afrikában, és Amerikában minden fejlett kultúrának megvoltak a maguk csillagjósai, a papok és a tanult emberek között, akik rendszeresen figyelték, feljegyezték és értelmezték az ég jelenségeket. A ma nálunk alkalmazott asztrológia a babilóniai papoktól származik. Ők, a babilóniai agyagtáblák tanúságai szerint az egy időben zajló égi és földi eseményeket összehasonlították egymással, és az így felismerni vélt összefüggésekből megpróbáltak általános érvényű törvényszerűséget felállítani. A görögök, és később a rómaiak szintén az ő tudásanyagukat vették át. Még napjainkban is a régi görög istenek nevével jelöljük a bolygókat. A bolygók tulajdonságai legtöbbször befolyásolják a névadást. A piros a vér színe, tehát a vörös színű bolygó Mars hadistenről kapta a nevét. Az égen könnyed léptekkel vándorló Merkúr lett az istenek futára, a ragyogóan szépséges Vénusz  a szerelem és a termékenység istennője, a fényes, komótosan mozgó Jupiter pedig az istenek atyja.

Körülbelül 2000 éve a csillagok értői megpróbálják megjósolni a hétköznapi emberek jövőjét is. Horoszkópot állítanak fel, amelyben feljegyzik, hogy hogyan álltak a planéták a jóslatot kérő emberek születésének órájában. Az egyiptomi Alexandriában a 87. és 168. év között élt, görög Klaudius Ptolemaios  150 körül Tetrabüblosz című könyvében összefoglalta a korabeli asztrológiai ismereteket. Ezeken nyugszik korunk asztrológiája is. Csak a 17. század óta választják külön az asztrológiát (a jövő jóslását  a csillagokból) és az asztronómiát (a csillagok és a világegyetem tudományos vizsgálatát). Ma az asztrológia mint tudomány kevésbé elfogadott tudomány, sokan babonának tekintik. Gyakran maguk az asztrológusok is beismerik: „ a csillagok csak késztetnek, de nem kényszerítenek!”

 Márpedig ha csak késztetnek, akkor nincs mit csodálkozni azon, ha a jóslatok nem mindig pontosak.